Magyar Óriás Nyúl

Ahová az Isten nyulat ad, bokrot is ad!

headerphoto
Kedves ide Látogató, Nyúlszerető, tartó, vagy leendő nyulász Barátunk!
 
Bódi Pál vagyok, egy kedvenc feleségem van és négy gyermekünk, három királylány és a legkisebb királyfi.
2013 tavaszán döntött a Fenséges tanács, hogy próbáljuk meg függetleníteni magunkat mindenféle politikai és gazdasági változástól és a lehetőségekhez képest önellátókká kell válnunk. Tehát alakítsunk ki egy kis gazdaságot, termeljünk zöldségeket, gyümölcsöt és legyen mindig hús az asztalon, még akkor is, ha hónapokra bezárna minden bolt a közelünkben (Lásd Görög válság, mikor a bankok is lehúzták a rolót és az emberek nem fértek a pénzükhöz).
A kertészkedés még ment volna, no de milyen állatot tartsunk, ami könnyen kezelhető, szelíd, kezes, elbírjuk, igénytelen, ugyanakkor szapora és egészséges, finom a húsa?
45 évesen visszagondolva a gyerekkoromra, beugrott a nyúl, hiszen régen szinte minden városi kertes házban tartották, vidéken pláne, szeretik a gyerekek hiszen aranyos jószág, olyan szaporasággal, hogy normális körülmények között tartva soha sem fogy ki az ember a húsból. Őfelsége döntött: Nyulat tartunk!
A bökkenő azonban, hogy Maya (a kedvenc feleségem), és a lányok lelki okokra hivatkozva nem hajlandóak megenni… Sebaj, akkor majd elcseréljük tyúkra, kacsára, libára, vagy amire éppen fáj a fogunk!
Jó, jó, de milyen nyulat tartsunk?
Hosszas keresgélés után találtam rá a Magyar Óriás Nyúlra és egyből megszerettem! Egyrészt a története fogott meg, melyet nem részletezek, mert sokan megtették már előttem, másrészt a külleme, büszke tartása, semmihez sem fogható tömött puha szőre és kedves ragaszkodása.
Fiammal, Mátéval közösen, de Kedvesem szoros támogatásával, segítségével nekivágtunk hát  a Magyar Óriás Nyúl tenyésztésének!
Vecsésen élünk, de Monoron van egy kis birtokunk, ahol is egy 6 méteres szigetelt irodakonténert neveztünk ki nyúlháznak. Nagy iramban ketreceket gyártottunk nagy mennyiségű szögvas, konténerrács és OSB tábla beszerzésével. Itatókat, etetőket interneten rendeltem, jöhettek a nyuszik!
Úgy okoskodtunk, hogy az ország több pontjáról szerezzük be a törzsállományt, így a különböző vérvonalból tudunk majd szelektálni elképzeléseink szerint.
Sokfelé kutatva hamar rájöttem, hogy néhány kortárs tenyésztő neve minden állományban felbukkan. Az első nyuszikat Gáspár Gyulától hoztam, két vadas anyának valót, melyből egyik a fiamé lett, majd Hajdu Dávidtól is beszereztem három tapsifülest. Később a Monori vásárban találtam egy szép bakot, amit nem tudtam otthagyni!
Jelenleg (2013 december közepén) 24 szép, egészséges állattal rendelkezünk, de még mindig nem alakítottuk ki a tervezett 6 anya 2 bak törzsállományt. Nehezebb a szelektálás, kiválasztás,mint gondoltam!
Törekszem a vadas színre, de beesik vasderes és fekete is a felmenő gének miatt.
Az egész év munkával telt, de úgy zárjuk az évet, hogy van szőlőnk (így borunk is), szilvánk (így pálinkánk is), alma, körte, cseresznye, meggy, sárgabarack, mogyoró és bodza, paprika, paradicsom, sóska és spenót. Jövőre a kialakított magas ágyásokban tervezünk még saláta, retek, zeller, répa és minden más termesztését. Ültettünk csicsókát, remélem jövőre az is terem, a nyuszik imádják!
Úgy terveztem, hogy a Vecsési savanyúsoktól elhozom a sok zöldhulladékot, de erre nem is volt szükség, mert egész nyáron a saját frissen kaszált szénát, almát körtét etettem a nyulakkal. Azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy a háztájiban nevelt jószágnak teljesen más az íze, mint egy tápos csirkének! Ez nyúlra is igaz!

Arra törekszünk, hogy kifogástalan körülményeket és ellátást tudjunk biztosítani az állatainknak, körültekintő, alapos szelektálással minden igényt kielégítő tenyészetet hozzunk létre, így talán hozzájárulhatunk ezen értékes fajta fennmaradásához!
 
 

 


Ingyenes honlapkészítő

Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült. | Adatvédelmi tájékoztató